Rólunk

A Budapest Art Week egy 2016-ban útjára indított programsorozat, mely új lendületet, iránytűt kíván adni a képzőművészet kedvelőinek, esszenciális kiegészítőjeként a Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus művészeti programsorozatának. Lehetőséget kínál a bőséges képzőművészeti eseményekben való konkrét eligazodásra. Több mint 60 olyan művészeti eseményt hangol össze, ajánl fel egy hétben, amelyek együtt feltérképezik a képzőművészet aktuális, jelentős, pezsgő helyszíneit. A kezdeményezést az a felismerés indította útjára, hogy a művészeti intézmények a prezentációs funkciójuk mellett, az aktuális igényekhez is igazodva, működésük hangsúlyait egyre inkább közösségteremtő szerepükre is kell helyezniük. Budapest Art Week szélesebb kommunikációs terepen, egy ismert fesztivál keretein belül és új módokon vállalja fel a közönséggel való kapcsolatfelvételt azáltal, hogy egy minőségi válogatást kínál, fókuszál, megkönnyíti az orientációt. Az együttműködő intézmények – múzeumok, galériák, közösségi helyek, műtermek – saját eseményeik mellé a Budapest Art Week keretében közösségépítő beszélgetéseket, közönségtalálkozókat, múzeumpedagógiai programokat szerveznek, amelyek személyes találkozásokra is alkalmat adnak.

Budapest az elmúlt években – turistaforgalma jelentős megnövekedésével – egy regionális központtá nőtte ki magát, kulturális szempontból is. A Tavaszi Fesztivál gazdag programkínálata nemcsak a hazai közönséget mozdítja meg, hanem az év első felében ide látogató külföldiek számára is erős vonzást jelent: a Budapest Art Week a fesztivál keretében szeretné ráirányítani a figyelmet a városban folyó aktív képzőművészeti életre is. Európa jelentős művészeti központjaiban, mint Bécs, Berlin, London az “art week” (művészeti hét) rendezvénysorozata évek óta fogja össze a komoly művészeti intézményeket és kiemelt figyelmet generál az épp aktuálisan megtekinthető képzőművészeti események iránt.  Ennek a tágabb „közösségnek” kíván tagja lenni fokozatosan a Budapest Art Week.

Budapest Art Week csapatának minden tagja elkötelezett, aktív résztvevője a mai művészeti platformnak, meggyőződése, hogy a művészet, a kultúra ismerete elengedhetetlen része a teljes életnek. A művészet befogadásának első lépése a kiválasztás, szelektálás, amit a Budapest Art Week átvállal, a fővárosban található intézmények programjaiból összeállított esszenciális ajánlataival. Évről – évre a tavasz legszebb hónapjában.

Budapest Art Week csapata:
Bérczi Linda – Igazgató
Molnár Tímea – Kommunikáció és programszervezés
Balogh Máté (KortársPR) – Sajtó és kommunikáció
Üveges Krisztina – projektvezető

Koller Ágnes – Program asszisztens | Sütöri Laura – Kommunikációs asszisztens